Nem, nem, ez nem az ágyam, min itt heverészek,
ez egy fészek.
Bal kezemnél picurka kecskék legelésznek mohát.
Nahát! 🙂
De jajj, jobbomon odaát szürke farkas hordák.
Lábuk dobog, foguk vicsorg, s kiáltnak:
éhesek vagyunk, s nem eszünk többé
levest, lecsót,
csak kecskét!
S már ostromolnák a hegyecskét térdemen,
de lendül tenyerem és suhint,
s a randa ordas banda elszáll messze fel,
ám ott a léghajó kapitánya esdekel:
Ne küldj rám ordas hordát, inkább megígérem
jó leszek: minden evés előtt mosok kezet!
No jó: legyen szabad a léghajó.
Elvarázslom a kéklő égen: pukk!
Zuhannak most a farkasok.
Csobbannak a szőnyeg kék vizébe,
még farkuk se látszik,
de az a cápa ott, az sem játszik,
bekapja mind a farkast, hamm!
Akkor itt maradtam egymagamban?
Á, dehogy!
Itt vannak a kecskék,
kik jóllakottan hozzám bújnak.
Majd velük álmodom tovább holnap.:)
